Abigél Közhasznú Egyesület

"Csinálj bármit, mindig az számít, hogy hogyan csinálod, és van-e kivel, mert ez csapatjáték, és már az is ajándék, ha figyelsz arra, aki rád figyel." Shakespeare

                                                                                               

KÉPZÉS SALGÓTARJÁNBAN II.

 

Salgótarjánban 2015. március 23-27-ig került megrendezésre az Autizmus Alapítvány Haladó tanfolyama, mely a februárban megvalósult Alapozó tanfolyamra épül. Erre a képzésre nagyobb érdeklődés mutatkozott, mert az Alapozó tanfolyamot már több pedagógus is elvégezte egy-két évvel ezelőtt, most pedig lehetőségük nyílt arra, hogy itt, Salgótarjánban jelentkezzenek a Haladóra.

Az FSZK támogatásával megvalósuló programban 25 fő vehetett részt, ezért 4 fő képzési költségeit a Nógrádi Autizmus Alapítvány finanszírozta a NEA szakmai célú pályázati forrásából.

A képzés célja:

A hallgatók új, naprakész információkat szerezzenek az autizmussal kapcsolatos tudományos kutatások eredményéről, amelyek a gyakorlati beavatkozás irányát meghatározzák. A tanfolyam tartalmazza a legelterjedtebb autizmus-specifikus beavatkozások ismertetését és összehasonlítását. További cél, hogy a hallgatók ismereteket szerezzenek az autizmussal élő gyermekek szociális és kommunikációs képességek fejlődésének sajátosságairól. Részletes gyakorlati technikákat ismerjenek meg a szociális és kommunikációs képességek pedagógiai felmérése, valamint a tervezés és a tanítási módszerek területén.

A tanfolyamon 14 fő vett részt a helyi Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola különböző osztályaiból, autista csoportjaiból, az óvodából. De a megye más részeiről is jelentkeztek, főleg a balassagyarmati és szécsényi körzetből. Az innen érkező pedagógusok integrált oktatásban-nevelésben részesülő autista gyermekekkel foglalkoznak, és eddig nem volt lehetőségük ilyen magas színvonalú szakmai képzésre. Ezért nagyon hálásak azért, hogy részt vehettek a tanfolyamon és tudásukat, ismereteiket hasznosíthatják a mindennapokban.

Salgótarján többségi óvodáiból, iskoláiból is érkeztek gyógypedagógusok, pedagógusok, ami azt jelenti, hogy több jó képességgel rendelkező autista kisgyermek van a városunkban. Bár fejlesztésük sok-sok nehézségbe ütközik. Bízunk benne, hogy a tanfolyamon szerzett ismeretek megkönnyítik a lelkes pedagógusok munkáját.

 

Köszönetünket szeretnénk kifejezni az Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft-nek, hogy támogatásával lehetőséget biztosított a tanfolyam megvalósítására!

Nagyon szépen köszönjük a Civil Közösségek Házának, hogy ismét helyt adott a rendezvényünknek és segített a technikai megvalósításban valamint a nyomtatási, másolási teendőkben!

Köszönjük a Medves ’99 Kft-nek, hogy a hét minden napján éltető kávéval és ízletes, finom ebéddel látta el a hallgatókat és előadókat!

 

Képek itt >>>

 

201312260003.jpg